2014. március 28., péntek

Véres zászló!



Haldokló demokrácia, haldokló hazám.
Ez egy halotti tor, és a népünk immunis rá.

Ma törvényesített lopások folynak, életünkre törnek, és én ettől félek. Már ma is vannak emberi tragédiák, és politikai okból, gazdasági okokból hurcolnak meg embereket, és életüket teszik lehetetlenné, végveszélybe döntve azt, a volt rokkantakra is gondolhatnék. Volt bizonyíthatóan halálos áldozata is. Aztán ide tatozik a gazdasági előny szerzése rokonoknak, barátoknak, párttagoknak, és ez is tetten érhető Orbániában. Mindezt emberi tragédiák árán, mások kárára, mások tönkretételével teszik mint a trafik, a földmutyik pl. Ez nem játék már, ez élet és halál kérdése!!

Orbán Viktor homokozója Magyarország, ahol mindent lerombolhat ami másé. Aztán a rendőrség, az ügyészség, az adóhatóság, és más hatóságok nem hivatalos párt irányítás alá kerültek oly módon, hogy családközeli,  párt közeli személyeket tettek a független hatalmi ágak, fékek, ellensúlyok élére, és ma már csak a bíróságok vannak vissza többségében még függetlenként talán, és aztán elcsalt választások után Fidesz vagy Jobbik kézbe kerülhet még ez is, vagy mindkét párt lenyúlja egy összeborulás estén.

Nem a baloldali korrupciótól félek. Attól félek, hogy Orbánék még a bíróságokat is lefogják nyúlni a győzelmük estén teljesen.. Mert nagyon sok baloldali ügy mögött, már most is koncepciós ügyészi per van. Ma még talán többségben vannak a szabad bírák, bíróságok is hazánkban. Aztán Magyarország Orbán-Vona rabigájába fog vergődni, és talán csak forradalommal lehet őket eltávolítani!

"A Ménesi útról indult
Handó Tünde 1986-ban végzett az ELTE jogi karán. Tanulmányai utolsó négy évében a Fidesz bölcsőjének számító Ménesi úti Bibó István Szakkollégium tagja volt: ezekre az évekre datálódik máig tartó barátságának kezdete Lévai Anikóval, Orbán Viktor miniszterelnök feleségével. A kollégiumban Handó Orbán és Lévai mellett mások közt Simicska Lajossal, későbbi férjével, Szájer Józseffel és Kövér Lászlóval is együtt lakott."
http://index.hu/belfold/2011/12/13/darak_peter_a_kuria_elnoke/

-------

"Handó Tünde főbíró (az Országos Bírósági Hivatal elnöke) olyat tett, ami a NER keretei között ugyan megszokott, de törvénytisztelő ember szemében ócska kis svindli, a jogszabályok, sőt, az Alkotmányosság szellemiségének sárba tiprása.

Welsz Tamás különös körülmények között bekövetkezett halála nyilván el fogja vinni a közfigyelmet, így talán észrevétlen marad egy másik csütörtöki hír, ami pedig vérlázító, s jól mutatja a mai hatalom pökhendiségét, mindent elsöprő akarnokságát.

A nol.hu írta meg csütörtökön, hogy Handó Tünde március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a Debreceni Ítélőtábla elnökét és 23 bíráját. Így az ügyeket Debrecenben tárgyalják ugyan, de a Fővárosi Ítélőtábla nevében.

Erre egyértelműen azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság korábban pofán csapta a főbíróasszonyt, aki egyedi döntés alapján két év alatt több mint félszáz ügyet tett át vidéki bíróságokhoz, köztük politikailag kényes eljárásokat, például a Hagyó- vagy a Sukoró-ügyet. (A "rosszindulatú" feltételezések lényege az volt, hogy Handó Tünde oda teszi az ügyeket, ahol nagyjából előre kiszámítható a várható ítélet...)

Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte az egyedi ügyáthelyezéseket, mire az érintett bíróságok sorra visszaadták a rájuk tukmált ügyeket a Fővárosi Törvényszéknek.

Erre mit csinál Handó Tünde? Ha nem lehet vidékre helyezni a pereket, akkor a fővárosi szervezet alá rendeli a vidéki apparátust és máris meg van oldva a dolog.

Ez nem más, mint a joggal (a hatalommal) való visszaélés, az Alkotmánybíróság döntésének tartalmi elemével való szembehelyezkedés, még akkor is, ha formailag jogszerű trükkről van szó.

Hát ilyen a NER, ilyen a Fidesz. Ha valami törvénysértő, akkor ahelyett, hogy felhagynának vele, a törvényt igazítják a jogsértéshez."
http://poldi.blog.hu/2014/03/20/hando_tunde_szakmai_karrierjenek_vege

Nincsenek megjegyzések: