Téves diagnózis és téves terápia Surányi György szerint:
"Mindenekelőtt a devizatartalék elégtelen szintje miatt kényszerült Magyarország az elsők között külső segítségért, nemzetközi hitelért folyamodni 2008 őszén, a globális pénzügyi válság kirobbanása után. A magyar kormány, a jegybank, a magyar és a külföldi elemzők azonban a magas államadósságban és a fedezetlen devizahitelek állományában jelölték meg a sérülékenység legfőbb okait. A téves diagnózist téves terápia követte. A költségvetés hiányát a válságban indokoltnál nagyobb mértékben igyekezett csökkenteni a kormány, mert ezt szorgalmazta elsősorban a jegybank, de részben a nemzetközi intézmények is ebbe az irányba igyekeztek terelni a folyamatokat. Ennek nyomán azonban csak elmélyült a gazdasági krízis. Magyarország azért vált az elsők között áldozattá, mert a korábbi évek hibás stratégiája következtében alacsonyra süllyedt devizatartalék-szint miatt a jegybank majdnem lefegyverezve szemlélte az eseményeket. Nagyon összeszűkült, de megmaradt mozgásterében is szinte lebénult. Végső hitelezői szerepét még olyan szinten sem tudta ellátni, mint a környező országok jegybankjai."
http://nol.hu/gazdasag/teves_diagnozis__teves_terapia
Egyetértek Surányival, mert én is így gondolom. Tehát a jegybank hibája volt az, hogy elsőként nekünk kellett az IMF-hez fordulni, mert a jegybank nem tartalékolt megfelelően devizát.
A jegybank hibája volt az is, hogy 2007 tavaszán 230 forintos euró árfolyamnál nem csökkentette a monetáris kamatszíntett. Erről már többször írtam. A Fidesz mindent a kormány nyakába kívánta varrni és 2002 után Járai Zsigmond a Fidesz volt pénzügyminisztere, a Fidesz-által kinevezett jegybank elnök kezdte el ész nélkül a kamatokat emelni. Az akkori MSZP kormány és MSZP politikusai szóvá is tették, de a Fidesz vezetése a jegybank függetlenségét féltve, még a nemzetközi porondra is kivitte az ügyet. Ennek következménye az ország lakosságának, és a vállalkozásainak, cégeinek a devizában történő eladósodása is. Ez így igaz. Surányit már kezdtem kritikával illetni, mert arra gondoltam, hogy Orbán befolyása alá került egy jövőbeli ígéret fejében.
2010. február 10., szerda
2010. február 9., kedd
Néhány EU-s ország küzdelme a válsággal
Minden országot másként és másként érinti a világválság. A legjobb eredményekkel büszkélkedő országot is érinti. Mert amennyiben nincs a világválság, még jobb eredményt érhetne el, azon jó eredményekkel büszkélkedő ország..Máshol is vannak bajok és máshol is vannak problémák. Van ahol nagyobbak és van ahol kisebbek és ezt hazudja el Orbán.
Ausztráliát sem kerülheti el a világválság.Természetesen minden országot másként érint a válság, de senki sem helyezheti magát a világkereskedelem fölé. Ilyen még nem volt.
http://www.impulzus.ro/index.php?p=news&act=show&cid=7360
A Lengyelország esetében mindenki elfelejtkezik arról, hogy a rendszerváltás idején fizetési csődöt jelentettek be a lengyelek és elengedték a teljes adósságát Lengyelországnak.
Ha megnézzük a lengyel költségvetési hiányt mely majdnem a duplája a magyarnak, és jövőre ott is kiadások visszafogására készülnek. Ez visszaveti a lengyel gazdaságot. Ha Orbán nem csinál baromságokat, jövőre Magyarország helyzete a legjobbak közt lehet. Legalábbis a nemzetközi elemezők, hitelminősítők és EU-s szakemberek szerint is. Mert más országokban a magyarhoz hasonlatos megszorító intézkedések vissza vannak. Spanyoloknál 20% fölött van a munkanélküliség. Szlovákiában és Cseheknél 14% fölött van a munkanélküliség.
http://hvg.hu/gazdasag/20091209_lengyel_gazdasag
Több Európai államban problémát okoz a költségvetési hiány. Orbánnak a költségvetés fellazítására irányuló törekvését, komolyan átkel gondolnia! Sok Európai országra súlyos megszorítás vár.
"Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza, aki szerint az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniát is a válságövezethez kell sorolni. "
http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20100208_imf_gorogorszag_euroovezet
Veszélyben a német adócsökkentés.
http://index.hu/gazdasag/blog/2010/01/10/nemetorszagban_veszelybe_kerult_az_adocsokkentes/

2010. február 6., szombat
Meghallgattam Orbán beszédét és semmitmondónak, hazugnak találtam.
Meghallgattam Orbán beszédét és semmitmondónak találtam. Azt mondja, hogy felkészültek a kormányzásra. Csak azt nem árulta el, hogy mit is tennének akkor, ha megválasztja őket a nép. Erről mélyem hallgatott. Biztos nem volt mondani valója erről. Amiről volt mondani valója, az a szocialista kormányok bírálatába fulladt.. Még a hangja is majdnem elhagyta őkelmét szégyenébe.
Szeretnék néhány dolgot megemlíteni:
1. Orbán azt üzeni, hogy nem lesz leszámolás. Ellentétben az eddigi Fidesz retorikával. 2. Nem cigányozott. Nemzeti kisebbségekről beszélt. 3. Spekulatív tőkéről beszélt és bankokról beszélt negatív értelmébe. 4. A neoliberális gazdaságpolitika bukásáról is szolt. Hogyan és mit tenne a fentiek orvoslására? Arról már nem beszélt, vagy homályosan célzott valami erkölcsi megújulásra. Biztonságérzet hiányáról is beszélt. De hogyan?
Arról megint nem esett szó és adós maradt a válasszal. A választóit Orbán Viktor megint lenézte, mert nem adta meg nekik a választás lehetőőségét. A választás lehetőségét, hogy felnőtt emberhez méltóan, a legjobb programot hirdető pártra és az ország számára a legjobb megoldási javaslatokat nyújtó pártra adják a szavazataikat. Mert minden párt programjának egy normális országban, meg kell méretődnie más pártok programjavaslataival és a független külföldi és belföldi szakemberek által. Ha ez nem-történik meg, az azt jelenti, hogy nincs a Fidesznek kialakult programja. Vagy olyan gyenge, hogy nem bírná ki a szakmai megmérettetést. Szégyen. Ez igazi szégyen hazánkra nézve!
Orbán évértékelő:
"Összesen 106 715 tapsot és 85 542 füttyöt kapott olvasóinktól Orbán.
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/live/20100205-orban-viktor-evertekelo-2010-taps-es-futty.html
Igazat mondott Orbán az évértékelőben?
"Tényleg elszabadult a bűnözés? Valóban megvédik saját gazdaságukat a németek és a franciák? Igaz, hogy Kodály Zoltán egyszer leszólta hegedülő vendéglátóját? Az [origo] utánanézett, hogy megfelelnek-e a valóságnak Orbán Viktor Fidesz-elnök országértékelő beszédének tényszerű elemei."
Szerintem egy évértékelőben az ország lehetséges miniszterelnöke csak egyet is lódít az is sok!!! Győződjünk meg a legújabb hazugságairól annak a személynek, aki saját bevallása szerint még soha sem hazudott!
Kérdés: Ki a különb politikus? Aki bevallja,hogy hazudott? Vagy aki a közéletben folyamatosan hazudozik, de nem vallja be?
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100205-allitasok-es-tenyek-orban-viktor-evertekelo-beszedeben.html
Nem-árulta el Orbán, az országra vonatkoztatható érvényes receptjét:
""Munka, család, otthon, egészség, rend" - Orbán szerint ezekre az értékekre kell épülni az új kormányzásnak, amelynek a legfontosabb feladatai közé sorolta a gazdaság, az egészségügy és a közbiztonság helyreállítását. Arról azonban semmit nem mondott, hogyan képzeli el ezt."
Miből és hogyan valósítaná meg?
Orbán nem csak a saját híveit vette semmibe, hanem az egész ország népét nézi hülyének!
Persze a hívők megérdemlik Orbánt. Aki az alkotmányt nem tiszteli, az hogy tisztelné meg az ország népét egy hiteles programmal? Sehogy. Ezt nem venni észre? Ez senkit sem érdekel? Hát milyen nép vagyunk?

2010. február 5., péntek
Napi politikai gondolataim:
Meghallgattam Orbán beszédét és semmitmondónak találtam. Azt mondja, hogy felkészültek a kormányzásra.
Csak azt nem árulta el,hogy mit is tennének akkor, ha megválasztja őket a nép. Erről mélyem hallgatott.
Biztos nem volt mondani valója erről. Amiről volt mondani valója, az a szocialista kormányok bírálatába fulladt..
Még a hangja is majdnem elhagyta őkelmét szégyenébe.
Szeretnék néhány dolgot megemlíteni:
1. Orbán azt üzeni, hogy nem lesz leszámolás. (Ellentétben az eddigi Fidesz retorikával.)
2. Nem cigányozott. Nemzeti kisebbségekről beszélt.
3. Spekulatív tőkéről beszélt és bankokról beszélt negatív értelmébe.
4. A neoliberális gazdaságpolitika bukásáról is szolt.
Hogy mit is kéne tennie és hogyan kéne tennie, arról már nem beszélt? Arról már nem beszélt és homályosan célzott valami erkölcsi megújulásra. Biztonságérzet hiányáról is beszélt.
De hogyan?
Arról megint nem esett szó és adós maradt a válasszal.
A választóit Orbán Viktor megint lenézte, mert nem adta meg nekik a választás lehetőőségét.
A választás lehetőségét, hogy felnőtt emberhez méltóan, a legjobb programot hirdető pártra és az ország számára a legjobb megoldási javaslatokat nyújtó pártra adják a szavazataikat.
Mert minden párt programjának egy normális országban meg kell méretődnie más pártok programjavaslataival és a független külföldi és belföldi szakemberek által. Ha ez nem-történik meg, az azt jelenti, hogy nincs a Fidesznek kialakult programja, vagy olyan gyenge, hogy nem bírná ki a szakmai megmérettetést. Szégyen. Ez igazi szégyen hazánkra nézve!

2010. február 2., kedd
Egy jelenségre és a jelenséget képviselő személyekre, pártokra szeretném felhívni a figyelmet!
Sok az ellentmondás életünkben és aki keresi, az megtalálja a saját ellentmondásait. Aszerint ítél. Egyoldalúnak, előítéletesnek, szelektív látásmódúnak is nevezhetnénk az ilyen "látásvaksággal" megáldott lényt.
Ez a látásmód az életünk minden területének szegmensét behálózza. Forrása empátia hiányból és önhittségből vagy kisebbrendűségi érzésből fakad. Mindegyik személyre jellemző, hogy nem-tudja elfogadni a másságokat. Nem bírja tolerálni a másságokat nemetziségre, vallásra, egzisztenciára tekintettel. Továbbá ellenkező látáskörű, vagy szélesebb látókörrel rendelkező személy létezését sem bírja elviselni. Általánosító előítélet jellemzi az ilyen személyt, mert el sem tudja képzelni, hogy vannak kivételek is és talán többen is vannak, mint azt debilisünk gondolná. Gyakran elég számára az, ha valaki más. Hosszú orr. Szétálló fűl. Vagy bőrszín.
Vagy másnak, a más szexualitása is kivágja nála a biztosítékot. Sajnos ezen magatartás, vagy gondolkodási mód, bármely országban előfordulhat szélsőséges deviancia ként. A náci Németország mint elrettentő, vagy riasztó példa arra, hogy mit is jelent, ha ezen devianciák állami szintre emelkednek. Érdekes az, hogy az ilyen igazságosztó személyt, vagy személyeket a dzsihád bizonyos része nem-zavarja, amely a hitetlenekkel való találkozásról tesz említést és a velük kapcsolatos teendőkről..... Az Iráni kivégzések sem bántják fejlett empatikus érzékenységüket. Nem bántják az arab diktatúrák sem érzékenységüket. Ezen országok jogsértései sem bántják. Ez egy múltban gyökerező jelenség és újra termelődik.. Megfigyeltem, hogy minél szélsőségesebb egy arab, vagy iszlám diktatúra, vagy bármely diktatórikus rendszer, annál szimpatikusabb nekik. Az tetszik nekik igazán, ha ezen diktatúrák elvakult Amerika és Izrael ellenessek.
Mert ezen személyekre jellemző az elvakult Amerika, és Izrael ellenesség is. Amerika a fő védelmezője a demokratikus világunknak. Izrael a demokratikus világ legtámadottabb országa és célpontja minden szélsőséges diktatúrának, terroristáknak és terrorista szimpatizáns rasszista, antiszemita erőknek.
Izrael a szabad világ előretolt bástyája, amelynek megvédése a szabad világ értékeinek, érdekeinek a megvédését jelenti. Miután Irak elfoglalta Kuvaitot, egy hangjuk nem volt azon szélsőséges személyeknek, akik Izrael létét veszélyeztető terroristákat, terrorállamokat éltetik.
Amikor Amerika és a szövetségeseik felszabadították Kuvaitot felháborodtak vagy hallgattak. Felháborodtak akkor is, amikor felszámolták Szaddam terrorista és a nemzetközi terrorizmust támogató rendszerét. Az ilyen személyek a demokráciára hivatkozva, a demokráciát ássák alá! Végső céljuk a demokrácia végelgyengítése.
Káosz és anarchikus állapotok táplálása és egy terrorista rendszer létrehozása. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megingatják a tömegekben a demokrácia iránti bizalmat féligazságokkal, vagy részigazságokkal.
Példák:" Ez nem demokrácia. Csődben az ország. Korrupt az egész rendszer. Nincs rendőrség. Rendőrség bolsevik, ÁVH-s. Zsidók, bankárok, befektetők, cigányok tehetnek mindenről. Haza nem lehet ellenzékben. Ellenzék nélkül is működik a parlament. Nem volt rendszer váltás. Nem tisztelem az alkotmányt."
Azt is megemlíteném,hogy minden parlamentbe jutásra esélyes pártnak van már szinte sara.
Ezen pártok lennének az igazság osztok? Ez arra jó, hogy a közvéleményt megvezessék és saját elvtársaikat, pártapáratusukat ültessék az ország nyakára. Persze az emberek, a választók egy jelentős része folyamatosan éljenez és hiszi, hogy érte van minden. Pedig csak a színészek változnak. Az is lehet, hogy még gyengébb darabhoz tapsikolnak és asszisztálnak.
Persze ezek, vagy azok sem fognak csodát tenni! Az általuk gerjesztett populista, rasszista, kirekesztő hangulat ellenük fordul immár. Jöhetnek a még szélsőségesebb erők, igazságosztók és a demokrácia végveszélybe kerülhet.
Azért következhetnek ezen esemény be, mert a demokratikus erőkben nem volt meg az alapvető értékekben való összefogásra a hajlandóság.
Elsősorban a Fidesz felelőssége, vagy felelőssége érhető tetten..Mert minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek és a Jobbiknak politikát folytatnak. Fidesz hatalomra kerülése után a jobbik folytatja rasszista, antiszemita kampányát és a populista demagógiát is, amely demagógiát a Fidesztől örökölt meg.
Az ország szerencséje az, hogy az MSZP az ország érdekeit közvetlen veszélyeztetők ellenében, még a Fidesszel is hajlandó lesz ellenzékben is összefogni. Amit a Fidesz szabadított az országra a hatalom megkaparintása érdekében, azt az MSZP-vel fogják közösen helyrehozni. Mert a demokrácia léte a kérdés, akkor az nemkérdés, hogy ki és kivel fogjon össze? Minden demokratának az összefogás a szentkötelessége hazánk, népünk érdekében!
Sajnos a Fidesz ezt elmulasztotta és a gyűlölet magvát ültette el, amely jobbik néven kikelt és megerősödött. A feladat adott; a szellemet vissza kell szorítani a törvény eszközével és a közvéleményt formáló antifasiszta erők összefogásával. Mondhatnám úgy is, hogy a rasszista és antiszemitaellenes erők kigyomlálásával a törvény segítségével célt érhetünk. Ezen törvény megalkotása már az új országgyűlés feladata lesz. Gondolom, hogy a kommunizmus áldozatit összemosva, a holokauszt áldozataival fog erre sor kerülni! Véleményem szerint ezeket a népirtásokat külön és más időben követték el és más indíttatással, ezért külön törvényben kell rendezni! Ez a jövő és ennél messzebbre nem merészkednék most.
2010.02.04.
Nagy szükség van arra népeinknek, hogy gondolataink találkozzanak búvó patakokként, amely gondolataink éltetni képesek és nem pusztítani!
Ezen patakok tiszta vize alakul át folyókká, amely országokat képes éltetni és a reményt viszik tova.
A reményt hozzák és viszik, szállítják országhatárokon át. A reményt, hogy a közös jövőnk csak együttműködve békében képzelhető el.
Minden népnek fiában tudatosuljon az, hogy bármely nép mely másik népnek árt, azzal a cselekményével saját magát rombolja és pusztítja el. Európa népei mutassanak példát a világnak; hogy a határok és törés vonalak, a sérelmek felemlegetése nem szolgálják népeink érdekeit! Mert nem az a fontos ami szétválaszt bennünket, hanem az a fontos és az a lényeg ami összetart vagy összeköt bennünket.
Minden népnek tudomásul kell vennie, hogy a jelképes határok elismerése, megtartása összeköt. Aki a jelképes határokat feszegeti és nemzetállamban gondolkodik, az szétválaszt bennünket és nem a békét szolgálja. Ennél sokkal fontosabb a határok szabad átjárhatóságának a megőrzése és népeink megbékítése. Mert ez lehet a béke és bizalom záloga. Egyik nép sem hozhat olyan megalázó törvényeket, amely törvény a másik népnek árt!
Minden nép kezdje el saját magán a rendbetételt! A közös Európa minden népétől elvárható lenne, hogy megértse azt, hogy a globális érdekeink összefonódása és annak táplálása, nemzeti megmaradásunkat szolgáló tényező és a békét, a jólét zálogát teremti meg.
Minden nép, vagy nemzetiség egyenlő és egyformán fontos Európában! :)
január 31., 11:00
Szembenézés a múltunkkal a magyar nép jövőének záloga!
A Horthy rendszer restaurálása folyamatos. A nemzeti jobboldal eszmei örökösei szembenézés helyett megpróbálják szépíteni a múltat. Horthy és bandájának segédletével koncentrációs táborba elhurcoltak több százezer magyart és a frontra is kihajtottak meghalni 150 ezer magyar embert védeni a nácizmust és nem a magyar határt. Ezek mind áldozatok voltak. A Horthy rendszer áldozata volt 600 ezer magyar zsidó állampolgár és ehhez társul még 350-400 ezer más magyar állampolgár, akivel nem tudnak szintén elszámolni, mert többségében a fronton, vagy polgári személyként vesztették az életüket. Ez a Horthy és Szálasi rendszer bűne.
január 28., 20:04
Valamit mindenkinek tudnia kell: Hazugságokat terjesztenek azon szélsőjobbos személyek, akik azt terjesztik, hogy a "bűnöző" cigány magyarokat védjük, mikor elítéljük a cigányozást. Ki kell jelentenem, hogy senki nem védi a cigány magyar és más magyar bűnözőket. A bűnözők nemzetiségi nyilvántartása törvényellenes!
A bűnözök nemzetiségi megkülönböztetése rasszizmus.
Azt kéne megérteni, hogy nem a nemzetisége követe el a bűncselekményt, hanem az egyén és nemzetiségétől függetlenül követi el a bűncselekményt.Ezt nem akarják megérteni sokan.
Az egyén nemzetiségének a felemlegetése azért fontos a rasszisták és az antiszemiták számára, hogy gyűlöletet keltsenek az ártatlan és bűntelen nemzetiségi lakossággal szemben is. Példa: A "cigányok" a "magyarok", a "zsidók", a "svábok"követték el ezt vagy azt. Ezen rasszista kijelentések más nemzetiségű ártatlan magyarokkal szembeni uszításra alkalmas.. Ezen megbélyegző általánosító kijelentések egy adott nemzetiségen belül, mindenkit megbélyegeznek.
Gyermekeinket, asszonyainkat, szüleinket és bennünket is. Elmegyünk Szlovákiába és ott azt mondják ránk, hogy ez is szemét magyar.Vagy szemét magyarok. Ez kinek tetszik? Főleg amennyiben gyermekeinkkel megyünk ilyen helyre. Gondoljuk arra, hogy vannak rendes cigány magyarok, akiket megbélyegzünk, ha azt mondjuk rájuk és azt terjesztjük róluk, hogy "szemét cigányok" vagy "minden cigány" ilyen vagy olyan és mit érdemelnek szerintünk! Máshol ránk mondanak hasonlott, vagy velünk teszik ugyan ezt és egyik sem jogos.
Mindig a bűnöző embert ítéljük el és ne a nemzetiségét! Akkor vagyunk igazságosak és toleránsan viselkedő kultúremberek. Tisztelet minden toleránsan viselkedő kultúrembernek!

Fidesz megtévesztő hazugsága hazánkat, más országokkal történő összehasonlításakor!
Görögország három évet kap az Uniótól, hogy lefaragja a költségvetés hiányát. Amit sokan nem értenek azaz, hogy a Fidesz-általi "nagyarányú" adócsökkentés fogyasztásnövelő bérkiáramlás és felgyorsuló költségvetési-hiányhoz, eladósodáshoz vezet. Nyugodtan ellehet mondani ezt minden Fidesz rajongónak, hogy miközben szidják az MSZP által támogatott intézkedéseket, aközben a Fidesz által képviselt politika újabb megszorításokhoz vezetne. Igaz a Fidesz már hallgat erről a választások közelsége miatt, mert fél, hogy számon-kérik rajta butaságait..Gondoljunk Írországra, Balti Államokra,Spanyolokra, Szlovákiára, Görögországra vagy Angliára stb!
Ezen országokra még megszorítás vár, amin hazánk már átesett, és a Fidesz propaganda ezt hazudta és hazudja el a mai napig.Tehát a Fidesz "volt"(? mert nincs vitaképes programja) programja nagyobb költségvetési hiányhoz, eladósodáshoz vezet és példa erre az előzőekben felsorolt országok sora. Aki újabb megszorításokat akar, az szavazzon a Fideszre vagy a Jobbikra!
http://nol.hu/gazdasag/harom_evet_kaptak_a_gorogok

2010. február 1., hétfő
Légy üdvözölve a Gondolaton!
Magamról néhány gondolat:
Minden ember más és más világ.
Ha úgy döntesz, hogy belépsz az én világomba, akkor arra kérlek, hogy légy kitartó és légy toleráns!
Mert nem vagyok egy könnyű eset. Nehéz a téma is. De meglehet érteni gondolataimat.
Ha valaki érteni akarja gondolataimat és veszi a fáradságot az írásaim, versszerű gondolataim, könyveim végigolvasására az meg is érti.
Nem vagyok író.
Soha senkitől nem kaptam segítséget!
Pedig jólesne minden pozitív megközelítés és jó tanács.
Nem az a kérdés, hogy honnan jöttem; hanem hova tartok?
A válaszokat megleled, ha elolvasod az írásaimat!
A szubjektív gondolataim a társadalmi élet különböző területeit feszegetik amatőr szinten.
Széles az érdeklődési köröm és abban sok minden belefér az alábbiak szerint:
Sokan úgy gondolnak a toleranciára, hogy nekem mindent szabad és a másiknak semmit sem szabad!
Tolerancia akkor működik a véleményem szerint, ha tolerálják az én másságomat, a más véleményemet és én is tolerálom a mások másságát és véleményét. Meghallgatjuk egymást. Azért mert ellentmondanak nekem, az nem jelenti azt, hogy nem tolerálják a véleményemet. A másik ember véleményének meghallgatása és kritikus véleményezése belefér a toleranciába.
Lényeg az, hogy mindenki kifejthesse véleményét és elmondhassa azt amit akar, ha nem személyt sértő, nem személyiségromboló a vélemény és nem törvénysértő a vélemény.( A nácikat és más bűnözőket, a bűnözést nem toleráljuk.) Amennyiben a közreadott gondolataimat kritika éri, az nem intolerancia. Még akkor sem az, ha történetesen a másiknak nincs igaza. Ezt nevezhetjük vitatkozásnak is. A vita pozitív erőket indukál, amennyiben a fentiek szerint vitatkozunk és nem személyeskedünk.
Vagy tévednék?
Genetikailag minden ember egy fajhoz tartozik és egyik sem alábbvaló a másiknál.
EZ TUDOMÁNYOS TÉNY.
Az elménk olyan mint egy virágos kert, amely állandó gondozásra és művelésre szorul.
A jó gondolataink a szebbnél-szebb virágok.
A rossz gondolataink vagy hibás ismereteink a gyom, a buja gaz, amelytől gondos műveléssel megszabadíthatjuk elménk virágoskertjét!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)